A tűzoltóautót adta el az önkormányzat, hogy segítsen egy szegény családon

Egy kilencgyerekes családnak vett házat eladott tűzoltóautója árából a Győr-Moson-Sopron megyei Dénesfa önkormányzata. Az önkormányzat Nigériába adta el az alig használt járművet, árából pedig folytatták a korábban megkezdett falumentő akciót, melynek keretében szegény nagycsaládosokat csábítanak a faluba, megmentve azt az elnéptelenedéstől.

A tűzoltóautót hat éve ajándékba kapták, de alig volt rá szükség. Fenntartására azonban évente 100 ezer forintot költöttek, amit ezután megspórolnak. Interneten hirdették meg a kocsit, ami végül Nigériába került. Az 1,2 milliós vételárból az önkormányzat házat vett, ahová hamarosan egy kilencgyerekes család költözik ide.

A dénesfai önkormányzat már az ötödik házat vásárolja meg, hogy többgyerekes családokat csábítson Dénesfára. A betelepülők havonta bérleti díjat fizetnek, 20 év múlva pedig a nevükre kerül a ház. Így nemcsak a rászorulókon segítenek, de az évtizedek óta csökkenő népességszám is gyarapszik. Ráadásul az állandóan létszámhiánnyal küzdő óvoda is megmenekült a bezárástól.

A nagy szegénységben a nagycsaládosok nem tudják fizetni az albérletüket, mi viszont szívesen látjuk őket - mondta a Független Hírügynökségnek Takács Lajos Dénesfa polgármestere.

Az önkormányzat további családokat csábítana a faluba. Ezért a tűzoltóautó után most a régi falugondnoki buszt is árulják. A bevételből pedig újabb házakat vásárolnak majd.

Tartalom átvétel